13. rész

Sziasztok,

Meghoztam a következő részt. Sokat dolgoztam rajta, ugyanis ez a rész volt az, aminek az alapjai először megíródtak a fejemben. Remélem, sikerül átadnom a hangulatát :).

Továbbá, ami már nem ide tartozik, de mégis: akik ismerőseim, tudják, hogy januártól Hollandiába költözöm egy évre. Ez nem azt jelenti, hogy abbahagyom a blogírást (bár gyakrabban nem fognak jönni a részek valószínűleg), pont ellenkezőleg: új blogot nyitottam, hogy az előkészületeket, és majd az ottani élményeimet másokkal is megoszthassam. Itt találjátok: 

Tulipán és szélmalom - avagy az élet Hollandiában AuPairként :)

Hát, akkor olvasásra fel, és ne féljetek kommentet írni ;)!

Kata

PS.: a zenéket ezúttal fokozottan ajánlom figyelmetekbe 

PS2.: lesz benne egy... aprócska +18 karikás rész, előtte kiteszem majd a figyelmeztetést, hogy ha esetleg bárki szeretné védelmezni ártatlan, gyermeki gondolatait, akkor inkább tekerje át :)

13. rész – Füst és whiskey

(Guns N' Roses - Welcome to the Jungle)

A bár immár teljes kivilágításban hívta fel a figyelmet magára – a kirakatban egy, csak a körvonalakat sejtető üveg előtt egy nő vonaglott, így próbálva becsábítani a férfiakat, és a kígyózó sort elnézve, eléggé hatásos volt. Nagyot szusszantva beálltam egy hangosan röhögő férfitársaság mögé. Már vagy tíz perce álldogáltam, miközben csak az járt a fejemben, hogy „jézusom, ezek az emberek a mai este folyamán viszont fognak látni, csak éppenséggel majdnem meztelenül”, mikor feltűnt, hogy a sor csak férfiakból áll, egyetlen nőt sem láttam közöttük. Reménykedtem benne, hogy ez csak azért van, mert a nememet nem túlzottan érdeklik a fülledt, whiskey- és sörszagú szórakozóhelyek, ahol műfüstbe burkolózott lányok táncolnak – jobb esetben – félmeztelenül. Ám amikor nagyot nyelve a két hegyomlás méretű biztonsági őr elé léptem, az egyik kitette a kezét, és megállított.

– Nők nem léphetnek be – mondta mély hangon, és máris az utánam jövő férfire nézett.

– Bent dolgozik a barátnőm. – Mivel elsőre nem hallotta meg, így kénytelen voltam lábujjhegyre állni, és megkopogtatni a vállát, mire felmordult, és felém fordult.

– Már mondtam, nők nem mehetnek be – zárta le a témát anélkül, hogy akár esélyem lett volna kinyitni a számat.

– De bent dolgozik a barátnőm, hozzá jöttem – húztam ki magam határozottan.

– És mi a neve a barátnőjének? – vonta fel a szemöldökét kérdően.

– Olivia Keys. – Az őr válla felett próbáltam benézni az ajtón, hátha meglátom valamelyik fiút, de nem volt szerencsém.

– Cicám, itt egy lányt se ismerünk az igazi nevén. Itt mindenki Chastity, Cherry, Mystic vagy Stacey – röhögött fel az őr brummogva.

– Hát azt nem tudom… – kezdtem bele bizonytalanul.

– Akkor ma kimaradsz a showból – vonta meg a vállát, és újra elfordult tőlem.

– Hé, Barry, ő velem van. – Olivia hangja érdesen csengett, ahogy kimondta a férfi nevét.

– Ne haragudj, nem tudtam, Jade – szabadkozott a férfi, és azonnal betessékelt anélkül, hogy ki kellett volna fizetnem az amúgy nem olcsó belépőt.

Némán követtem Oliviát az egyre gyűlő tömegen keresztül, és mivel ő már a fellépőruháját viselte (egy latex, combközépig érő csizmát, és egy lila-fekete fűzőt), eléggé sokáig tartott, míg átverekedte magát az ácsingózó férfitömegen. Miután beléptünk az öltözők folyosójára, és a becsukódó ajtó kizárta az üvöltő zenét, Olivia megpördült, és a szemembe nézett.

– Vania, nagyon sajnálom, amiket mondtam, én csak… – kezdett bele. A hangja ezúttal esdeklően csengett, nyoma sem volt benne gúnynak.

– Felejtsük el – vágtam rá, és már indultam is volna tovább, de Olivia nem engedte.

– Nem, kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam – kezdett bele. – A mi történetünk eléggé hasonló. A családomat pár nap leforgása alatt vesztettem el, és miután ott álltam, teljesen elveszetten, egyedül, találkoztam a Winchesterekkel, akik megpróbálták elfeledtetni velem az egészet. Deannel eléggé közel kerültünk egymáshoz, és azt hittem, ő lesz az, aki majd végül újra egy stabil pont lesz az életemben. De végül, amikor arról volt szó, hogy felkutatjuk a vérfarkasfalkát, ami megölte a családomat, és együtt végzünk velük, én túl gyáva voltam, és búcsúzkodás nélkül elmentem a vadászat előtti éjszakán. Amikor azt mondtam, hogy hagyd csak, hogy a Winchesterek végezzék el helyetted a munkát, nem is rád gondoltam, hanem magamra. Arra, hogy féltem szembeszállni a gonosszal, és hogy a mai napig is bánom, hogy nem én öltem meg őket. – Olivia szeme könnybe lábadt, de az arca kemény volt, és a szemében ott lángolt a tűz. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha tükörbe néznék, csak az arcvonások lennének mások.

– Ezért kell neked ma a színpadra állni – mikor tegnap rájöttem, hogy a férfi démon, teljes testemben reszketni kezdtem a félelemtől. Nem vagyok képes újra a közelébe menni – rázta meg a fejét, és beleharapott az ajkába.

– Sajnálom, ami a családoddal történt – válaszoltam végül halkan, és finoman megszorítottam a karját. 

– Én is, ami a tiéddel – hajtotta oldalra a fejét finoman, és a kezemre rakta a sajátját.

Így álltunk pár másodpercig, mire Olivia hirtelen elnevette magát, és gyorsan letörölte az arcáról legördülő könnycseppeket.

– Oké, elég volt a sírásból. Neked ma este talpig kurvásan ki kell állnod száz ember elé, és elég hihetően alakítani, hogy minden vágyad az, hogy az összessel lefeküdj, lehetőleg egyszerre. És mivel nem tűnsz túl bulizós fajtának, így van még min dolgoznunk, hogy felkeltsd a démonunk érdeklődését, és téged kérjen a privát szobába – kacsintott rám bíztatóan.

– Honnan tudod egyáltalán, hogy itt van még? Én a helyében már rég Sioux Fallsban lennék, és magamat kergetném – tettem fel a kérdést.

– Miután végeztem a pasi öltáncával, követtem őt. Végül öt utcával arrébb egy sikátorban találtam meg, és épp egy hajléktalan torkát vágta át, hogy aztán összegyűjtse a vérét egy tálba, és felhívja a haverjait a démoni telefonon. Ide beszélték meg a találkozót, ma éjfélre. Taktikai megbeszélés lesz, mivel valaki – pontosabban valakik – vigyorodott el – már két démont is megöltek, miközben téged hajkurásztak. És ami a legjobb: fogalmuk sincs, hogy a Winchesterekkel vagy, és arról se, hogy hogy nézel ki. Nem tudom, ez hogy lehetséges, hisz kitűnő besúgórendszerük van, de úgy látszik, ezzel nem boldogultak.

– Hát, ez, azt hiszem, remek. Persze a hajléktalanos részt leszámítva. – Próbáltam kizárni a gondolatot, hogy egy újabb, ártatlan ember halt meg miattam, és csak az előttem álló feladatra koncentrálni.

– Oké, most kilenc óra van, ami azt jelenti, hogy van még három órád, hogy elsajátítsd a rúdtánc alapjait – magyarázta Olivia, és megmarkolta a mellette álló rudat.

Miután Oliviával megbeszéltünk mindent, ki akartam menni, hogy beszéljek a srácokkal, de a lány nem engedte, mondván, nincs vesztegetni való időnk. Így hát most itt álltam egy üres teremben, körülöttem tükrök, és középen pedig egy ijesztően magas rúd. Szerencsére Olivia nem ragaszkodott ahhoz, hogy már a gyakorlás is abban a parányi fűzőben történjen, így hát még mindig a kényelmes farmeromban és pólómban voltam, viszont egy magassarkút így is rám erőltetett.

– Szóval, igazából… – kezdett bele, de akkor meglátta az arckifejezésemet, ahogy rettegve nézem a rudat. – Tudod mit? Gyere ide, bekapcsolok valami zenét, és improvizálj. Csak hogy tudjam, szarból kell-e várat építeni, vagy azért szorult-e beléd valamennyi ribancos vonal is – vigyorodott el provokálóan, de már fel sem vettem.

– Jó – nyögtem ki, és odatipegtem a rúdhoz. Elég szerencsétlenül állhattam ott, mert Olivia megforgatta a szemét, és rárakta a kezemet a rúdra. – Markold meg, mintha a férfiak legbecsesebb testrészét fognád. Igazából az egész erről szól. Úgy kell táncolnod, mintha az egész egy nagy aktus lenne, csak férfipartner nélkül. Menni fog? – kérdezte felvont szemöldökkel.

Na már most, én világ életemben nem voltam prűd, de azért az, hogy egy nyáladzó férfiakkal teli teremben szinte félmeztelenül előadjam, ahogy épp szexelek egy rúddal, már kimerítette nálam a „kizárt” kategóriát. Azonban visszanyeltem a belőlem kitörő ösztönös ellenkezést, és csak bólintottam egyet.

– Oké, akkor hajrá – veregetett vállon Olivia, és egy gúnyos mosollyal benyomta a zenét. 

(AC/DC - The Jack)

A termet megtöltötte a lüktető basszus, ahogy megszólalt egy AC/DC szám. Éreztem, ahogy a testem válaszol a ritmusra, de még mindig ki voltam akadva egy kicsit ettől a „szexelj a rúddal” dologtól, így csak ide-oda lépegettem a rudat fogva, és kétségbeesett pillantásokkal bombáztam a szemét forgató Oliviát.

– Ez eddig kábé olyan erotikus volt, mint egy félig rozsdás kiskanál. Érezd a ritmust, és próbáld elfelejteni, hogy ismeretlenek néznek. Képzeld el, hogy a világ legjobb pasija áll előtted, és neked bizonyítanod kell, hogy téged válasszon, mert ha rosszul csinálod, az álompasid bizony velem fog elsétálni – kacsintott rám. Egy pillanatig értetlenül bámultam rá, aztán megértettem a kajánul csillogó szemét.

– Ha most Deanre céloztál, én nem… – kezdtem bele, de feltett kézzel félbeszakított.

– Hát persze, hogy rá céloztam, és még csak meg se próbáld tagadni, hogy féltékeny vagy rám. De tudod mit? Kössünk üzletet. Ha te a következő két órát végigtáncolod úgy, mintha a megtestesült erotika lennél, akkor én nem mutatom meg Deannek az új technikáimat, ha érted, mire gondolok – mosolyodott el pajkosan. – Csak a tiéd lehet, a munkád gyümölcseként.

– Nekem nem kell Dean – mondtam, miközben baromira próbáltam megakadályozni, hogy elvörösödjek – kevés sikerrel.

– Ó, dehogynem, édesem, és te is kellesz neki, csak egyikőtök sem mer lépni. Te azért, mert nem vagy az a kezdeményezős típus, Dean meg profi módon kerül minden érzelmen alapuló kapcsolatot, kivéve, ami Sam és közte van – vonta meg a vállát nemtörődöm módon, de azért láttam felcsillanni a szemében a fájdalom apró szikráját.

– Te szeretted őt, igaz? – kérdeztem félredöntött fejjel.

– Talán. De ez már a múlté, és azé is marad. – Éreztem Olivia hangsúlyán, hogy lezártnak tekinti a témát, így hát visszafordultam a rúdhoz, és újra megfogtam. Becsuktam a szemem, és próbáltam úgy gondolkodni, ahogy Olivia mondta. Elképzeltem, ahogy egyedül állok a teremben, a zene szól, és – bár ez nem volt a terv része – láttam magam előtt, ahogy Dean lent ül az egyik bárszéken, és éhes pillantással méreget.

A tekintete volt az, ami beindított. Még mindig csukott szemmel kezdtem el táncolni – eleinte csak apró csípőmozdulatokkal, de végül beindultam – a testem automatikusan elkezdett a zene ritmusára vonaglani a rúd körül, és próbáltam beleadni annyi erotikát, amennyit csak találtam magamban.

Mikor véget ért a szám, résnyire nyitott szemmel pislantottam Olivia arcára, ami nagy meglepetésemre elismerést tükrözött.

– Biztos hogy nem csináltad te ezt már régebben is? – kérdezte gyanakodva, mielőtt megszólalhattam volna.

– Pár extrém részeg egyetemi bulit leszámítva, ahol a lámpaoszlop körül ugráltam, nem – vigyorodtam el.

– Ha megunnád a vadászosdit, a főnököm tárt karokkal vár téged. Nem szoktam ok nélkül dicsérni, de sajnos nem nagyon kritizálhatlak, pedig szeretném – húzta el a száját csalódottan, mire még szélesebben vigyorogtam. – Azért mutatok pár trükköt, ami ad egy kis pluszt a kis produkciódnak – mondta, és újra benyomta a zenét.

Másfél óra múlva izzadtan, remegő lábakkal vánszorogtam az öltöző felé, hogy a külsőm is megfelelő legyen, ne csak a csípőmozgásom. Gyorsan lezuhanyoztam, és belebújtam egy hasonló szaténköntösbe, amiben Olivia kilibbent elénk délután, majd a lány belekezdett, hogy kellően erkölcstelen külsőt varázsoljon nekem. A hajamat begöndörítette, majd kellőképp feltupírozta ahhoz, hogy úgy nézzek ki, mint egy vattacukor. Némi hezitálás után úgy döntött, a szememet csak tussal húzza ki, hogy inkább a számra fektesse a hangsúlyt, amit pont olyan vérvörös rúzzsal festett ki, mint amilyen a fűzőm is volt. Miután egy elégedett sóhajjal felszusszant, és letette az ecsetet, én is megcsodáltam magam: a tükörből egy ismeretlen lány nézett vissza rám merész tekintettel. Ahogy belenéztem a saját tükörképem szemébe, elhittem, hogy sikerülni fog, és nemcsak hogy kelleni fogok a démonoknak, de még csak megszégyenülni sem fogok.

– Oké, a fűződet viszont már egyedül kell felvenned, mert három perc múlva a színpadon kell lennem. Mindjárt beküldök valakit, hogy segítsen bekapcsolni a kapcsokat. Addig vetkőzz le – mondta Olivia sietve, miközben megigazította a melleit, majd egy utolsó, sokat ígérő mosollyal együtt kisietett a szobából.

– Oké – motyogtam az üres öltözőnek, miközben továbbra is magamat bámultam a tükörben. Végül ledobtam a köntöst, és felhúztam az apró, vörös selyembugyit, ahhoz nem kellett segítség. Épp háttal álltam az ajtónak, mikor hallottam, hogy nyílik.

– Köszi, hogy segítesz – mondtam anélkül, hogy hátranéztem volna (tudtam, hogy hülyeség, de zavarban éreztem magam félmeztelenül egy ismeretlen nő előtt), és hátranyújtottam a fűzőt. Már vagy egy fél perce tartottam, és még mindig senki nem vette el, vagy szólalt meg, így legyőzve a gátlásaimat, előrefordultam.

Az ajtóban Dean állt. A szája enyhén elnyílt a csodálkozás és ámulás keverékétől, míg a szeme szépen-lassan végigmérte minden porcikámat. Ahogy megláttam, azonnal a melleim elé kaptam a kezeimet, de késő volt – láttam az arcán, hogy igyekszik örökre a retinájába égetni a képet.

– Te mi a francot keresel itt?! – kérdeztem felháborodva, miközben próbáltam minél jobban összehúzni magamat, hogy a lehető kevesebb látszódjon belőlem.

– Olivia beküldött, hogy lelkesítő beszédet mondjak neked, és hogy odaadjam ezt – nyögte ki Dean, és nagy nehezen belenézett a szemembe, miközben felém nyújtott egy papírfecnit.

– Fordulj már el – morogtam, miközben megpróbáltam egy kézzel eltakarni mindkét mellem, hogy elvehessem a papírt.

– Kizárt – vigyorodott el Dean, és nyelt egyet, ahogy felé hajoltam, és kivettem a kezéből a cetlit.

„Még van egy órád. Élvezd ki a munkád gyümölcsét.

Olivia”

– Ó, hogy… – kezdtem el káromkodni vörös arccal.

– Ki kéne mennem, igaz? – kérdezte Dean, miután végeztem a cifra szókapcsolatokkal.

– Ami azt illeti, nem – sóhajtottam fel még mindig dühösen. – Valakinek be kéne kapcsolnia ezt – emeltem fel egy ujjal a fűzőt.

– Ennél rosszabb feladatom is volt már – vigyorodott el újra.

Kelletlenül fordultam el, hogy belebújjak a fűzőbe, de ahogy Dean hozzáért a derekam fedetlen részéhez, a szívverésem gyorsulni kezdett. Az ujjai gyorsan, hozzáértően motoszkáltak a meztelen bőrömön, mégis úgy éreztem, direkt cirógat az ujjaival. Felsóhajtottam, ahogy belebizseregtem az érintésébe, mire a mozdulatai még lassabbak és finomabbak lettek. Ám, mielőtt még bármi is megvalósult volna az agyamban egymást kergető, forró képek közül, hátralépett, és rekedt, fojtott hangon megszólalt: – Kész.

– Köszönöm – nyögtem hasonló hangon, mint ő, majd megfordultam, hogy belenézzek a tükörbe. Ám mozdulat közben elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem Dean szemébe.

(Grace Potter & The Nocturnals - Paris)

+18

A mélyzöld szemek olyan intenzíven perzselték végig a bőrömet, hogy úgy éreztem, menten meggyulladok – ehelyett azonban izgatottan kalapálni kezdett a szívem, és a légzésem is felgyorsult, ahogy összekapcsolódott a tekintetünk. Nem kellettek hozzá szavak, hogy tudjuk, mire vágyunk – mindössze egyetlen aprócska hang motoszkált a fejemben, azt kiabálva egyre és egyre halkabban, hogy nézzek el, még nem késő – ám képtelen voltam megtenni. A zöld izzás magával ragadott, és nem engedett.

Mindketten tudtuk, hogy elvesztünk.

Egyszerre mozdultunk. Elég volt egyetlen lépés, hogy megszűnjön körülöttünk

a világ – még elmosódottan hallottam, ahogy Dean azt morogja, „a francba ezzel”, majd a következő pillanatban éhesen kaptunk a másik ajka után.

A levegő folyékony tűzzé változott kettőnk összepréselődött teste között. Éreztem, ahogy az ajkaim lángolni kezdenek Dean puha, de mégis határozott csókjától. Az ujjaim ösztönösen végigfutottak a sötétszőke tincseken, egészen le a derekáig, ahol hezitálás nélkül, kapkodva elkezdtem felfelé húzni a szürke pólóját. Csak annyi időre szakadtunk el egymástól, míg Dean lerántotta magáról a felsőt, de még az a másodperctöredék is hiányérzetet keltett bennem. Mint két fuldokló, úgy kaptunk egymás után újra.

Dean finomnak nem nevezhető mozdulattal kezdte el kipattingtatni a fűzőm kapcsait, miközben a nyakívemet csókolgatta – egy másik helyzetben talán eszembe jutott volna, hogy rászóljak, bánjon finomabban az anyaggal, de most csak arra vágytam, hogy lekerüljön rólam minden, és még közelebb érezhessem magamhoz. Finoman végigszántottam a körmeimmel a hátán, mire egy torokhangú nyögéssel válaszolt, amibe tetőtől-talpig beleborzongtam. Dean megérezhette, mert egy pillanatra felnézett egy cinkos félmosollyal az ajkán – majd a következő pillanatban apró csókokkal borította be a vállam, és a fűző lágy suhogással esett le a földre.

Dean ujjai szélsebesen siklottak végig immár meztelen hátamon, míg nem megállapodtak a fenekemen, és egy erőteljes rántással teljesen magához préselt, majd tolni kezdett, egészen addig, míg meg nem éreztem a pult hideg érintését a combomon. Közrefogtam az arcát a kezeimmel, úgy csókoltam tovább, miközben ő belemarkolt a combomba, és feltett a pult szélére.

Végigzúdult rajtam a kínzó, ám mégis édes vágyakozás, ahogy nekinyomta az ágyékát a medencémnek. Újra végigszántottam a hátán a körmömmel, ezúttal jóval erősebben, mire Dean finoman beleharapott a nyakamba. A keze újra felfedezőútra indult a testemen, míg meg nem állapodott jobb combom belső részén, és leheletfinom mozdulatokkal el nem kezdte simogatni. Éreztem, ahogy a testem összes idegvégződése szépen-lassan egyenként lángolni kezd, de teljes erőmmel próbáltam megfékezni magamat – egészen addig sikerült is, míg Dean félre nem húzta a sikamlós selymet, és immár nem volt semmi, ami kicsit is tompította volna az egyre fokozódó, színtiszta gyönyört. Már csak egyetlen, apró lépcsőfok választott el a végső robbanástól, mikor Dean egy féloldalas mosollyal abba nem hagyta az egészet. Akaratlanul is egy csalódott sóhaj szakadt ki belőlem.

– És még tudom fokozni – lehelte a nyakamba, majd fél kézzel letolta a nadrágját, és kilépett belőle. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk – mindketten meg akartunk bizonyosodni róla, hogy igazán akarja-e a másik. De miután egyikünk szemében sem látszott más, csak az izgalom és vágy adta csillogás, Dean átkarolt, és egy határozott lökéssel belém hatolt.

Kettőnk élvezettel teli zihálása összemosódott, ahogy Dean hol fokozta, hol lassította a tempót. A testem önkéntelenül is felvette az ő ritmusát. A fejemet a vállára hajtottam, és átöleltem a hátát – éreztem, ahogy az összes izma megfeszül, majd elernyed, miközben én egyre közelebb kerültem a mindent elsöprő végpontig. A szívem gyorsabban vert, mint valaha, ahogy megállíthatatlanul száguldottam felfelé, és mikor egy intenzív robbanással betörtem, a testem görcsös ívbe feszült. Hangos sikoly szakadt ki belőlem, és muszáj volt Dean nyakába kapaszkodnom, ha nem akartam, hogy az önkívület teljesen magába rántson. Dean azonban elengedte a derekamat, és megemelte a fejemet az államnál fogva, hogy a szemembe nézhessen – az izzás egyre fokozódott a tekintetében, míg egy rekedt nyögéssel együtt el nem élvezett ő is.

Összedöntött homlokkal, egymást tartva vártuk meg, míg lecsillapodik a zihálásunk – bár én örökre így maradtam volna. Nem csak azért, mert jól esett az érzés, hanem mert így nem kellene többé megszólalnom sem. Most, hogy a szívem már nem vert őrületes ritmusban, és a levegőben sem sistergett már olyan intenzíven az elnyomott vágy egymás iránt, az agyam elkezdett magához térni, és csak egyetlen gondolat keringett benne: mi lesz ezek után?

Szerencsére épp akkor kopogtattak be, amikor kínlódva ránéztem Dean kipirult arcára, és kutatóan a szemébe néztem, hogy kiolvashassak belőle valamit.

– Vania, öt perc, és a színpadon kell lenned! – kiabált be Olivia – és hála az égnek, eszébe sem jutott benyitni. Talán nem is valami felsőbb hatalomnak köszönhető, szimplán csak tudja, mi folyt idebent…

– Menned kell – szólalt meg Dean rekedt hangon, és távolabb lépett tőlem egy lépést – csak ekkor vettem észre, hogy a vörös rúzsom teljesen szétkenődött az arcán, és ettől vigyoroghatnékom támadt.

– Mi van? – kérdezte felvont szemöldökkel, még mindig tartva az egy lépés távolságot.

– Nézz a tükörbe – mondtam neki vigyorogva, majd hátat fordítva neki megigazítottam magamon a bugyit, és felvettem a földről a fűzőt.

– Lennél olyan kedves, és bekapcsolnád újra? – kérdeztem, mire ő csak szó nélkül bólintott egyet, és ezúttal még gyorsabban, mint az első alkalommal, bepattingtatta a kapcsokat. Mikor végzett, finoman, szinte véletlenül végigsimított a gerincemen, amivel egy újabb borzongást idézett elő, de egy apró mosolyon kívül nem reagáltam rá.

– Hát, akkor sok sikert – szólalt meg Dean, miután tétován előrefordultam. – Bár ezek után kétlem, hogy bármitől is félned kéne – mosolyodott el finoman, de mégis vibrálóan. Egyetlen pillanatig mérlegeltem csak, aztán odaléptem hozzá, és egy határozott mozdulattal megcsókoltam. Mikor pár pillanattal később elváltam tőle, láttam az arcán a pillanatnyi zavarodottságot, de nem törődtem vele, mindössze csak annyi zakatolt a fejemben, hogy ezt a produkciót pillanatok múlva meg kell ismételnem, csak ezentúl Dean nélkül egy felettébb lelkes közönség előtt. Ja, és nem teljesen meztelenül.

– Hívhatjuk szerencsecsóknak is – hadartam, mielőtt még bármit is szólhatott volna, majd remegő lábakkal az ajtóhoz siettem, és magára hagytam a szótlan Deant.

Ahogy fellépkedtem a színpad hátsó részéhez vezető lépcsőkön, a kezem is remegni kezdett, mire hangos ki-belégzéssel próbáltam magam lenyugtatni.

– Menni fog ez. Csak emlékezz arra, amit tanítottam, és hagyatkozz a belőled előtörő szajhára, és csak úgy hullani fognak a százdollárosok az égből. – Olivia hangja meglepetésként ért a sötétben, de az adrenalin olyan magasra szökött bennem, hogy ez már meg sem ijesztett.

– Kösz – nyögtem ki elszoruló torokkal, alig meghallva a szavait.

– Ja, és szívesen – tette hozzá félvállról.

– Mit? – kérdeztem vissza, miközben a fekete függönyt fixíroztam.

– Deant ezüsttálcán. Gondoltam, elég inspiráló lesz… – De mielőtt még bármit is válaszolhattam volna (mondjuk egy hangos „nem történt köztünk semmi”-vel), meghallottam a fellépőszámom első hangjait, és Olivia finoman meglökött.

Vettem egy utolsó nagy levegőt, és kiléptem a függöny mögül.

(Warrant - Cherry Pie)

Az első arc amit megláttam a jótékony félhomályban, Samé volt – nagy

erőfeszítésembe tellett, hogy ne nevessem el magam az arckifejezése láttán, ami egyszerre volt elismerő, ám mégis ijedt. A kezét akaratlanul is félig a szeme előtt tartotta, hogy ha bármi olyanra kerülne a sor, gyorsan eltakarhassa azt, hogy megvédje magában a „Vania a barátom” képet.

A következő arc Deané volt. Bíztatóan, és ugyanolyan lázas csillogással a szemében pillantott rám, ahogy az öltözőben is, és ez megadta a kezdő löketet.

Magabiztosan léptem oda a rúdhoz és kacér tekintettel megmarkoltam, majd átadtam magam a zene lüktetésének.

A következő percek szinte teljesen kiestek. Nem voltam tudatában annak, hogy mit is csinálok pontosan – csak akkor eszméltem fel, amikor a mennydörgésszerű taps és hujjogás betöltötte a termet, átvéve a zene helyét. Hitetlenkedve kellett rájönnöm, hogy az ováció nekem szól – ahogy a

színpadra dobált összegyűrt húsz­– és ötvendollárosok is. Az eddig jótékony félhomályt elűzte a rám irányított reflektorfény. Egy pillanatig megilletődötten álltam, majd magamra erőltettem egy pajkos félmosolyt, és kilibegtem a színpadról.

Ahogy eltakart a függöny, a falnak támaszkodtam, és lebámultam a földre – igyekeztem felfogni, ami az imént történt. Rettentően vegyes érzelmek uralkodtak bennem – egyfelől a szégyen égette az arcomat, másfelől viszont büszke voltam magamra, amiért képes voltam erre.

– Valld be, hogy élvezted – szólalt meg mögülem Olivia elégedett hangja.

– Talán – fordultam vele szembe félszeg mosollyal. – Na jó, fantasztikus volt – tört ki belőlem az adrenalin maradék szikrája, és megöleltem Oliviát.

– Jó, azért ne ragadtasd el magad túlzottan – morogta, de a hangja nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy hiteles legyen a rosszallása.

– Megjöttek a rajongók is – tolt el magától végül vigyorogva.

Még mindig vigyorogva fordultam szembe a srácokkal, és gondolkodás nélkül Sam nyakába ugrottam. A meglepetéstől felnyögött, de végül átkarolta a derekamat, és megtartott.

– Megcsináltam! – kiáltottam, miután Sam letett.

– Meg, kislány – mosolygott Sam büszkén, bár a tekintetében még mindig láttam némi zavarodottságot.

Dean halvány félmosollyal állt a háttérben, és engem figyelt. Mikor belenéztem a szemébe, elkapott a késztetés, hogy addig csókoljam, míg ki nem fulladok, de megpróbáltam legyőzni a bennem dúló harcot. Végül csak mosolyogva felé fordultam, és őt is megöleltem.

Mint mindig, az érintése most is megnyugtatott. A karjai a derekam körül biztonságot nyújtottak.

– Mondtam én, hogy semmi probléma nem lesz ezzel. – Éreztem, ahogy a borostája megkarcolja a nyakamat, ahogy elmosolyodott. – Erősen elgondolkodtam rajta, hogy felmegyek, és leszedlek a színpadról, majd becipellek az öltözőbe… – folytatta suttogó, érdes hangon, amitől az összes érzékem borzongani kezdett.

– Akkor miért nem teszed meg most? – súgtam vissza búgó hangon, incselkedve.

– Túl nagy a közönség – mormolta, majd elengedett. Felnézve Sam résnyire szűkült, kutató pillantásával találkoztam, míg Olivia mellette finoman mosolygott.

– És, akkor most mi van? Meddig kell várni, hogy az a szemétláda rájöjjön, hogy engem akar? – kérdeztem magabiztosan, gúnyolódva.

– Megkeresem Joe-t – sóhajtott fel Olivia, és elsétált az öltözők felé, hármasban hagyva minket.

– Mit csináltatok ti kettesben majdnem egy órán keresztül? – szegezte nekünk a kérdést Sam hezitálás nélkül, miután Olivia cipőkoppanásai elhalkultak.

– Már mondtam, Sammy – sóhajtott fel Dean unottan. – Elegendő önbizalmat pumpáltam Vaniába, hogy ezt a… fantasztikus és érdekfeszítő produkciót elő merje adni – vigyorodott el Dean.

– Igen, csak beszélgettünk – vágtam rá egyből én is, hálát adva az égnek, hogy a függöny árnyékba vonta az amúgy vérvörös arcomat.

– Miért van az, hogy nem hiszek nektek? – sóhajtott fel Sam, és összefonta a karját.

– Ne mondd, öcsi, hogy nem érte meg! Még neked is bejött – kacsintott rá Dean Samre.

– Nekem nem…! És amúgyis… – kezdett bele Sam dadogva.

– Szóval neked nem tetszett? – kérdeztem szomorúságot tettetve, mikor rájöttem, hogy Dean célja ezzel a megjegyzéssel amellett, hogy zavarba hozza az öccsét, az volt, hogy elterelje a figyelmet a rendkívül átlátszó hazugságomról.

– Dehogynem! – vágta rá Sam egyből, mire elnevettem magam.

– Jó, nyugi, nem kell értékelned. Láttam az arcodat az első sorban, az mindent elárult. Bőven elég, hogy a bátyádnak tetszett – kacsintottam rá, hogy provokáljam.

Sam nagy levegőt véve felkészült arra, hogy újabb kérdéseket zúdítson ránk, ám Olivia felbukkanása félbeszakította őt. Félelemmel vegyes izgalommal fordultam a lány felé, de nem kellett sokáig várnom, ugyanis a tekintete mindent elárult.

– Nyolcas boksz, öt perc múlva – mondta mosolyogva, ám nem volt őszinte: láttam, ahogy a zöldes-barna tekintetben megcsillan a félelem. – Megismétled a produkciód, és közben annyi információt próbálsz begyűjteni, amennyit csak tudsz. Ha bármi rosszra fordulna, a srácok a hátsó bejárat mögött fognak állni.

– Értettem – tisztelegtem Olivia felé játékosan, de nem viszonozta a mosolyt.

– Legszívesebben odaadnám a tőrt, de ebben a… ruhában nem igazán tudnád hova rejteni – sóhajtott fel Sam, és aggódó pillantást vetett rám.

– Minden rendben lesz – mosolyogtam vissza megnyugtatóan.

– De ha mégsem, csak sikíts egyet, és mindenkit megölünk – tette a vállamra a kezét Sam.

– Köszönöm. – Az érintése melegséggel töltött el, biztonságot nyújtott. Úgy éreztem, hogy ha a Winchesterek állnak mögöttem, a hajam szála sem görbülhet. Ennek az érzésnek a szellemében nagy levegőt vettem, és még Dean utolsó pillantását elkapva, elindultam a bokszok felé.

Mire odaértem, a bokszban már ültek. Egy pillanatra megálltam, és behunytam a szemem – megpróbáltam kitörölni minden mást a fejemből, hogy csak a feladatomra koncentrálhassak. Ha nagy nehezen is, de sikerült, és egy újabb mély lélegzetet véve, elhúztam a vörös bársonyfüggönyt, és beléptem a fülledt, félhomályba burkolózó bokszba.

A démonok nem is vették észre, hogy beléptem, csak szivarfüstbe burkolózva, fojtott hangon beszélgettek. Lesütött tekintettel körbenéztem az arcokon, és már léptem is volna, hogy felmásszak az asztal közepén meredő rúdhoz, mikor megakadt a szemem az asztalfőn ülő démon arcán.

Egyetlen másodperc töredékébe tellett, hogy a küldetéstudatom elszálljon, és a helyét tömény, vérvörös köd vegye át. Éreztem, ahogy a bőröm lüktetni kezd, és kiszárad a torkom.

Nem is kellett hallanom a hangját ahhoz, hogy biztosan tudjam, ő az.

Ő a démon, aki megölte a szüleimet.